Tanítási filozófiám

Úgy érzem, hogy negyedéves osztatlan tanáris hallgatóként már egy viszonylag szilárd, de még nem egészben kiforrott tanítási filozófiával kell rendelkeznem. Alapvetően minden tanárnak szüksége van egy saját maga által kialakított képre magáról és a tanítási módszereiről. Származhat ez előzetes tapasztalatokból, egyetemi ismeretekből és más kollégák által elmesélt helyzetekből. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy tanuljunk másoktól, de még fontosabb, hogyha saját hibáinkból tanulunk, és ezeket felhasználjuk a jövőbeli módszereinkhez.

Az oktatásban számos tanulás-és tanításelméletet ismerhetünk meg. Tanárjelöltként sok órán kellene foglalkozni ezen elméletek elméleti és gyakorlati tevékenységeivel. Sokszor sajnos csak említés szintjén lesznek megismertetve a hallgatókkal. Ha azonban megvizsgáljuk őket, akkor számomra egy kép rajzolódik le, az én általános iskolás és középiskolás tapasztalataimról, ami sajnos nem túl pozitív. Elmondhatom, hogy többségében behaviorista szemléletmód jellemezte iskolás éveimet. A folyamatos gyakorlás feladatlapok tucatjain, amikről a tanári elvárás az lenne, hogy megőrizzük az év végéig, azonban a diákok többsége már óra után elhagyja a hatalmas papírtömeget. Ez felesleges papírpazarlás és könnyen jött tudás, ami nem marad meg. A tanár szerepe ebben, hogy ő egy nagytekintélyű instruktor, aki többségében tanári előadás formájában és frontálisan mondja el az anyagot mindenféle diskurzus lehetőség nélkül. Ezt a módszert teljesen alkalmatlannak tartom a diák motivációjának felkeltésére és tanulási hatékonyságának fokozására.

Véleményem szerint egy jó tanárnak, minden tanulás-és tanításelméletben meg kell találnia a saját tárgya számára releváns módszereket. Nem minden esetben tudjuk kizárni a behaviorista szemléletet. Vannak olyan iskolák, ahol problémás gyerekek esetében szükséges a tanári tekintély erős fenntartása és a folyamatos gyakorlás létfontosságú, persze ide sorolhatnám az általános iskolákat is, ahol még kezdeti tudásuk épülése zajlik, de alapvetően már egy gimnáziumban teljesen feleslegesnek tartom. Az oktatás célja számomra, hogy a tanulók megtanulják a számukra adott és elsajátított készségeik és képességeik megfelelő használatát, hogy ezzel a társadalom hasznos tagjaivá válva éljenek. A kognitivizmus fontos szemléletmód a pedagógiában, mert motivációt ad a diákoknak, ami az első lenne a tanulás pozitív szemléletének kialakítására. Fontos lenne, hogy arra motiváljuk diákjainkat, hogy a tanulás nem büntetés, hanem olyanfajta élvezet, amely során tudásukat gyarapítva nagyszerűen ki tudják használni képességeiket. Sokszor a probléma ott kezdődik, hogy a diákok nem is tudják, milyen képességekkel rendelkeznek. Nekünk, tanároknak elsődleges feladata, hogy a diákjait olyan feladatokkal segítse, ami saját képességeik számára jól használható, és ezt felhasználva önbizalmuk és magabiztosságuk tudatában további feladatokra vállalkoznak. Ide kapcsolódhat a megfelelő tanulói környezet kialakítása, hogy a tanulók maguk mondják meg, milyen osztályteremben akarnak tanulni, akár ki is festhetik és kreatívan díszíthetik föl a termüket.

A kognitivizmust én magabiztosan felsős osztályokban tudnám használni, mert ha nincs előzetes tudás, akkor nem lehet megvalósítani a kognitivista elképzeléseinket az oktatásban, így fontos, hogy alsós diákokat behaviorista módszerrel tanítsuk. Az így megszerzett előzetes tudásra már építkezhetünk kognitivista módszerekkel. Mint leendő irodalomtanárnak meg kell mutatnom, hogy egy versben milyen szimbólumokkal és metaforákkal tudják kifejezni érzéseiket. Az irodalom azért is fontos, mert olyan érzelmeket és gondolatokat mozgat meg az emberben, amit sokszor mi magunk sem tudunk megfogalmazni, de elolvasva csodás élményekkel gazdagítanak minket. Egy kezdő irodalmi feladatnak tartok egy versírást, amelyben a diákok kifejezhetik saját érzelmeiket és érzéseiket. Továbbá a memória fejlesztése céljából néhány rövid, de annál ritmusosabb vers megtanulása, mely aktivizálja az agyat és serkentik a kognitív gondolkodást. Nagy pozitívumának tartom az elméletben, hogy a tanár, mint tutor szerepben van, ezt akár az értékelésben is hasznosítani lehet. Egy fogalmazás írásánál ne legyen azonnali értékelés, hanem a tanár az első elolvasás után adja vissza a fogalmazást és ne feltétlenül a helyesírás legyen az elsődleges értékelési szempont, hanem a megfelelő fogalmazási készség és a tartalom. A diák többször olvassa el és dolgozza át saját írását, amíg kellően magabiztosnak érzi magát a jegyszerzésre. Ez a módszer már közel van a konstruktivista elképzeléshez. A tanulókat mindig ösztönözni kell a jobb teljesítményre.

A gimnáziumi és középiskolás diákok számára a konstruktivista és konnektivista tanulás-és tanításelmélet alkalmazását tartom célravezetőnek. Bár a konstruktivista módszerek többségét már általános iskolákban is megalapozhatjuk. Leendő történelemtanárként remek ötletnek tartom a projektoktatás alkalmazását különböző témák szerint. A projektben fontos, hogy minden tanuló kivegye részét megfelelő arányban, amely segíti a hatékony tanulásszervezést. Ehhez kapcsolódik az aktív tanulás, amelynek alkalmazási esélyét felsős körökben tudom elképzelni. A történelemtanítást nem lehet elképzelni történetek nélkül. Szókincsnövelő szerepe lehet saját esszé írásának és önálló történetek alkotásának. Egy jó tanár szerepét általános iskolában tutorként, míg a további tanulmányok során partnerként tartom célravezetőnek. Egy partneri szerepben lévő tanárral könnyen lehet vitákat kezdeményezni és ez által a kritikai hozzáállást fejleszteni.

Szót kell, hogy említsek még a 21. század elengedhetetlen kérdéséről, a digitalizációról. Mára egy olyan korban élünk, ahol elképzelhetetlen a technológia alkalmazása, legyen ez az élet bármely területe. Maga az oktatás sem marad ki ebből a forradalomból, amely hamarosan átformálja a tanítási és tanulási stratégiákat. Véleményem szerint a 21. századi tanárnak már nem azt kell megtanítani, hogy mit használjanak a gyerekek, hanem, hogy hogyan. Fontos, hogy útmutatókat adjunk nekik a technológia helyes használatához. Példa lehet egy leendő hacker diák, aki sok számára ismeretlen oldalt tör fel értelmetlenül, ami sokszor hasztalan, de lehet alternatívákat kínálni neki ez ügyben. A technológia akkor segíti a tanulást, ha a diák megfelelően tájékozott a technológiai eszközök ismeretében és használatában. Az oktatás csak úgy lehet teljes a 21. században, ha alkalmazunk a tanulók segítésére alkalmas IKT eszközöket.

Összegezvén tanítási filozófiámat arra jutottam, hogy a számomra többféle tanulás-és tanításelmélet felhasználása lenne megfelelő. Azonban függ a megtanítandó anyagtól vagy magától a tárgytól is. Felmerülő kérdés bennem, hogy miért is szükséges az én tárgyam a diákoknak?  A történelem sok összefüggést mutat meg nekünk a világgal és az emberekkel kapcsolatban, ha készek vagyunk a befogadására és megértésére, akkor megfelelő módon tanulhatunk belőle. Értsék meg a mai világ működési elveit, amely rávilágít a társadalmi problémák zömére, amivel egy tanulói sokszínűséget valósíthatunk meg. Alapvetően a diákok akkor tanulnak a legjobban, ha a megszerzett tudásukat a jövőbeli életükben is használni tudják, továbbá saját képességeik felhasználásával megtanulnak önmaguknak tanulni. A kognitivista és konstruktivista tanuláselmélet megtanítja a gyerekeket együtt dolgozni egy közös cél érdekében. A megfelelő tanuláshoz szükséges a tanulást segítő környezet kialakítása, ami akkor segít, ha nem blokkolja kártékony és zavaró tényezőkkel. Például a rossz osztálytermi berendezés lerombolja a diákszabadságot, gátolja a csoportmunkát és elveszi a figyelmet. Fontos a tanulók értékelése, ami akkor jó, ha a tanuló egyéni és sajátos fejlődési tendenciáit is figyelembe veszi lehetőleg úgy, hogy nem romboljuk le a tanuló énképét és fejlesszük önismereti képességét. Ezt onnan tudom, hogy a tanulók többségének nincs megfelelő kiforrott énképük és önkritikájuk, amit sokszor nekünk pedagógusoknak kell megtanítani. Szükség van a saját Önmaguk felépítésére, hogy nyugodt szívvel bocsássuk őket életük útjaira.